Tudja, miből építünk majd a Marson házakat? A tudósoknak már van egy nagyon jó ötletük
Bár a marsi településalapítás még a jövő zenéje, a kutatók már az ottani leendő házak építőanyagán dolgoznak.
Bár a marsi településalapítás még a jövő zenéje, a kutatók már az ottani leendő házak építőanyagán dolgoznak.
A Marson már kész kolónia várja az első "telepeseket", de az oda vezető út cseppet sem lesz könnyű. Az eseményt világszerte milliók követik majd élőben, és úgy izgulhatjuk végig az első Marsra szállást, ahogy (nagy)szüleink a Hold meghódítását. A National Geographic Channel a vasárnap mutatja majd be azt a hatrészes doku-drámáját, melyben hat asztronauta sorsát követhetjük nyomon, valamint azt, hogyan készülnek a 2033-as misszióra a szakemberek napjainkban. A készítőkkel Londonban találkoztunk.
Belátható közelségbe kerülhetett a marsi kolóniák létrehozása. Elon Musk kissé túlzottan is optmistának tűnő tervei szerint nyolc év múlva indulna útnak az első csapat.
Meglepődve integető egyszemű, zöld idegenek és az emberek által felhúzott futurisztikus lakóépületek egyaránt megjelentek sokak képzeletében, mióta a NASA bejelentette a Földhöz leginkább hasonló új bolygó felfedezését. Bár a bolygó nagyon messze (sőt még annál is messzebb) van, eljátszottunk a gondolattal, hogy mi lenne, ha. Már csak azért is, mert egy közelebbi bolygón, a Marson letáborozás mellett nemcsak fantasztikus, hanem tudományos érvek is szólnak.
Egykor folyók szabdalhatták a Mars felszínét, erre következtetnek kutatók a vörös bolygón talált folyami kavicsokból.
Lehetséges volt a mikrobiális élet a Marson a Curiosity első kőzetelemzése szerint.
A világ legősibb, Nyugat-Ausztráliában felfedezett kövületeinek vizsgálata szerint a több mint 3,4 milliárd évvel ezelőtt élt mikroszkopikus sejtek és baktériumok képesek voltak oxigénmentes környezetben fejlődni, vagyis könnyen lehet, hogy van élet a hasonló életkörülményeket kínáló bolygókon.
Ha valaha találnak is élőlényeket a Marson, akkor az lehet, hogy kevésbé lesz „idegen”, mint ahogy eddig gondoltuk – írja a Discovery News.